Helyére egy alacsony, sík épület állt, amelyen apró, tiszta betűkkel szerepelt: spa és wellness központ.

És az épület szélén, egy névjegykártyánál nem nagyobb táblán két szó volt rögzítve.

Beszerzés folyamatban van.

Sterling a szobaszámról, a várható bevételekről és egy privát strand exkluzivitásáról beszélt, amikor láttam, hogy Harlan Gentry az első sorban helyezkedik el.

Nem hajolt előre, mint a többiek.

Kissé balra billentette a fejét, ahogy egy férfi teszi, amikor valami nemrég hallott, nem egyezik meg valamivel, amit már ismer.

Elővette a telefonját, és gyorsan begépelt valamit a hüvelykujjával, anélkül, hogy lenézett volna a képernyőre.

“Az ingatlant egy vásárlási megállapodás biztosította a jelenlegi tulajdonossal” – mondta Sterling, “és a bontás várhatóan a jövő év első negyedévében kezdődik.”

Harlan hüvelykujja megállt.

Néztem, ahogy felnéz a telefonjáról, megnézi a modellt, megnézi a táblát, amin az állt: Beszerzés függőben, majd lassan, egy újraszámoló férfi figyelmével, az udvar hátsó részére néz.

Ekkor fújt a szél.

Északról haladt át az udvaron, ahogy az októberi szél Savannah-ban hirtelen és céltudatosan halad, magával hordozva a folyó illatát.

Megfogta a zöld ponyvát, ami az udvar hátsó sarkát borította, és egy hosszú, lassú hullámban emelte fel, mint egy színpadi függöny felemelkedése.

És ott volt az osztálytermem.

Húsz gyerek ült a tölgyfa alatti összecsukható asztaloknál, a munkafüzetei fölé hajolva az arany délutáni fényben.

Dottie Calloway az asztal túlsó végén állt, vizet öntött kis papírpoharakba, majd a sorban átadta őket egy olyan nyugalmúval, mint egy olyan nő, akinek nincs hová mennie.

És a sarokhelyen, amit külön választottam a többiektől, ahol mindkét oldalon extra hely volt, Noah Gentry lehajtott fejével egy papírlap fölé lehajtva, sárga ceruzája lassú, megfontolt mozdulatokkal mozgott, mintha valaki valami nagyon nehéz és nagyon fontos dolgot csinálna.

150 ember fordult a székében.

Az udvar elcsendesedett, ami nehezen megfogalmazható.