Aztán átölelte a szabad karját a fiú vállán, és megkapaszkodott.

Nem szólt semmit.

Nem is volt rá szüksége.

Chloe 20 perccel később lejött a lépcsőn, hátrahúzva a haját, fehér ruháját pedig egy egyszerű, szürke pólóra cserélték, amit valahol talált.

És megkérdezte, hol vannak a tisztítószerek.

És elmondtam neki.

És elment, hogy megtalálja őket.

Két nappal később két ügynök érkezett az FBI atlanta-i terepi irodájából.

Nem Donovan miatt voltak ott.

Átadtak neki egy képlapot, és közölték, hogy kapcsolatban maradnak a Sterling Whitfield és a Sterling Oaks Group LLC ügyében, mint önkéntes tanúként való szerepe kapcsán.

Donovan még azelőtt hívta fel Marcus Webbet, hogy elérték volna a kocsifelhajtó végét.

Marcus a második csengőn válaszolt, ugyanúgy, ahogy mindig, amikor felhívtam a házi feladat miatt, amit nem adt le.

Irritáció nélkül. Anélkül, hogy a másik oldalon lévő személy úgy érezte, valami fontosabb dolog közbeszakadt.

“Képvisellek,” mondta Marcus. “Pro Bono. Ne mondj semmit senkinek, amíg nem beszélünk.”

Három héttel később Lee Harmon cikke megjelent a Savannah Tribune címlapján.

A címlap nem volt drámai.

Egyszerűen így szólt:

Egy tanár, egy tölgyfa és egy olyan bizalom volt, amit nem lehetett megtörni.

A kép egy Lee által készített fényképet tartalmazta, anélkül, hogy tudtam volna.

Én a tornác lépcsőjénél. A tölgyfa mögöttem. 20 gyerek hajolt a munka fölé délutáni fényben.

És az asztal túlsó végén egy kisfiú, aki először írta a nevét.

A cikk kedden reggel érkezett meg Harlan Gentryhez.

Ugyanazon a délutánon felhívta Marcust.

Nem akart semmit visszakapni a befektetésből.

Ezt világosan kifejezte.

Amit akart, az az volt, hogy építsen valamit.

Egy rendes tető az asztalok fölé. Igazi tantermi falak tél előtt. Egy fürdőszobát, amit a gyerekeknek nem kellett bejönniük a házba.

Az egyetlen feltétele, amit egyszer mondott, és nem ismételt meg, az volt, hogy a tölgyfa nem érinthető hozzá.

Mondtam Marcusnak, hogy mondjon neki igent.