– Nektek is segítettem – vágtam rá keményen. – Hat hónapig fizettem mindent, amit ettetek, amivel fűtöttetek, amin jártatok. De neked az nem volt elég. Te nem segítséget akartál, Harper. Te a teljes tulajdont akartad. Azt akartad, hogy én tűnjek el a képből, hogy te lehess az úrnő egy olyan házban, aminek a törlesztőrészleteit Thomas fizette meg a saját vérével és verejtékével.
Ebben a pillanatban odakint dudálás hallatszott.
Egy kék kisbusz állt meg a kocsifelhajtón, közvetlenül a juharfa alatt. Chloe szállt ki belőle, egy vékony, szőke lány sportruházatban, és egy nála idősebb, izmos férfi, valószínűleg a testvére vagy a barátja.
Harper kinézett az ablakon. A válla hirtelen megereszkedett. Megértette, hogy nincs tovább. A játszma véget ért. A fegyverek elfogytak.
– Hová menjek? – kérdezte, és a hangja most már valóban egy elveszett, riadt kislányé volt.
– Van egy családod Dallasban, Harper – feleltem csendesen. – Vannak szüleid. És van egy öcséd, akinél ott van tizenháromezer dollárod. Azt javaslom, keresd meg őt, és kérd vissza a részedet. Mert ebből a házból egyetlen centet sem fogsz kapni.
– És a baba? – suttogta, a hasára tapasztva a tenyerét. – Nem fogod látni az unokádat. Esküszöm, elviszem olyan messzire, hogy soha nem találjátok meg!
Felálltam a pult mellől. Odaléptem hozzá, olyan közel, hogy éreztem a pulóveréből áradó mosószer illatát. Nem hátráltam meg, és nem emeltem fel a kezem.
– Ha megpróbálod elrejteni a gyereket David elől, Harper, az nem polgári per lesz. Az emberrablás és a láthatási jog megsértése. Davidnek joga van az apasághoz, és Frank Gallagher gondoskodni fog róla, hogy a bíróság azonnal közös felügyeletet rendeljen el. És ha kell, én magam fogom kifizetni az ügyvédek minden egyes óradíját. Minden egyes filléremet arra fogom költeni, hogy a fiam megkaphassa a gyermekét. Úgyhogy gondold meg jól, mielőtt fenyegetőzni kezdesz.
Harper némán hátrált a bejárati ajtó felé.
