“El kell költöznöd, mielőtt megjön a baba,” mondta nekem a terandós menyem a saját teraszomon. “Vagy te elmész a hónap végére, vagy mi megyünk.” A fiam, David mellette állt, nem volt hajlandó a szemembe nézni. Hat hónapig kifizettem a megélhetési költségeiket, hogy házra spórolhassanak, és most Harper azt

– Nemcsak lakberendezőt, David – álltam fel lassan a székemből. Odaléptem a könyvespolchoz, levettem a második polcról egy vastag, kék dossziét. Nem a ház tulajdoni lapja volt, azt a páncélszekrényben őriztem. Ez egy másik mappa volt. Azok a levelek és szórólapok voltak benne, amiket az elmúlt három hónapban halásztam ki a postaládából, és amiket eddig nem akartam a fiam orra alá dörgölni, mert azt hittem, Harper csak ábrándozik.

Letettem a dossziét a laptop mellé.

Kinyitottam. Három különböző kivitelezői árajánlat feküdt benne.

Az első: a földszinti teherhordó fal kibontása a konyha és a nappali között, amerikai konyhás koncepció kialakítására – harmincnyolcezer dollár.

A második: a hátsó veranda elbontása, és egy modern, fedett napozóterasz építése üvegkorláttal – huszonkétezer dollár.

A harmadik: a master bedroom, az én hálószobám teljes átalakítása babaszobává és szülői lakosztállyá – tizenötezer dollár.

Mindhárom árajánlat megrendelőjeként ugyanaz a név szerepelt: Harper Miller-Vance.

David keze megállt a levegőben. A lapok széle remegett az ujjai között.

– Te tudtál erről? – kérdezte rekedten.

– Nem tudtam, hogy a te pénzedből fizeti a terveket – válaszoltam, és a tekintetem Thomas régi portréjára tévedt a falon. – Azt hittem, csak magazinokból kivágott ötletekkel szórakozik, ahogy a fiatal nők szokták. De két héttel ezelőtt megjelent a kapuban egy statikus mérnök. Megkérdezte, mikor kezdhetik a fúrásokat az alapozásnál a veranda alatt. Akkor zavartam el. Azt hittem, Harper csak túlbuzgó. De most már értem az egészet, David. Most már minden a helyére került.

David lassan lecsukta a laptop tetejét. A műanyag tompa kattanása úgy hangzott, mint egy sírkő lezárása.

– Nem akartak elköltözni – suttogta a fiam.

– Soha nem akartak elköltözni – mondtam ki a kegyetlen igazságot. – Harper soha egyetlen percig sem tervezte, hogy házat vesztek a külvárosban. Miért vett volna fel egy hatszázezer dolláros jelzáloghitelt huszonöt évre havi ötezer dolláros törlesztővel, amikor itt van ez a négyszobás, teljesen tehermentes, felújított ház? Csak egyetlen akadály volt az útjában.