És hol volt a pénz?
– Mutasd a májusi kimutatást – mondtam. A hangom nem remegett. A szárazsága még engem is meglepett.
David ujjai bizonytalanul koppantak a billentyűzeten. Megnyitotta az archívumot.
A tételek sorakoztak, precízen, feketén-fehéren:
Május 12. – Átutalás: Marcus Miller – 2 500,00 USD
Május 19. – LuxeLiving Interiors – 1 840,00 USD
Június 3. – Átutalás: Marcus Miller – 3 000,00 USD
Június 14. – Nordiska Stúdió Bútortervezés – 4 200,00 USD
Július 2. – Átutalás: Marcus Miller – 1 500,00 USD
Július 18. – The French Laundry – Napa Valley – 1 120,00 USD
Augusztus 5. – Átutalás: Marcus Miller – 4 000,00 USD
Augusztus 22. – Bellissima Kismama Kollekció – 890,00 USD
Szeptember 9. – Átutalás: Miller & Associates LLC – 6 500,00 USD
A szemem végigfutott a neveken. Marcus Miller. Harper huszonöt éves öccse. Az a fiú, aki tavaly hálaadáskor megjelent a házamban zsíros hajjal, szakadt designer farmerben, és az egész vacsora alatt arról prédikált a nappalimban, hogy az ingatlanpiac a múlté, a valódi jövő a digitális kereskedelemben és a kriptovaluta-bányászatban van.
– Marcus – mondtam ki a nevet. Nem kérdés volt.
David a tenyerébe temette az arcát. A válla megrándult, de nem sírt; az a fajta száraz, görcsös felindultság feszítette, amikor a tüdő nem kap elég levegőt.
– Harper azt mondta… májusban azt mondta, Marcus beindított egy logisztikai startupot Austinban – suttogta David a tenyere mögül. – Azt mondta, a fiúnak szüksége van egy kis kezdőtőkére egy raktárhelyiség bérléséhez, de harminc napon belül visszafizeti húsz százalékos prémiummal. Azt mondta, a pénzünk így kamatozik, ahelyett hogy a bankban rohadna nulla százalékos kamaton.
– És te elhitted? – néztem a fiamra. – Megkérdezted tőle a részleteket? Láttál szerződést? Aláírtál bármilyen kölcsönszerződést?
David lassan leengedte a kezét. A szeme vörös volt, a pupillái tágak a sokktól.
