Evelyn szája eltátongott, de nem tudott megszólalni.
— De nem engedem, hogy ugyanezt tedd Lilyvel — folytattam. — Nem fogod tönkretenni az ő gyermekkorát a te dühöd miatt. Ma véget ér ez a háború.
A tárgyalás nem tartott sokáig.
David Lawson átadta a bizonyítékokat a bírónak: a garázsban talált levelet, Michael eskü alatti tanúvallomását a fenyegetésekről, a pszichológusi szakvéleményt Lily állapotáról, és a dokumentációt arról, hogyan építettem újjá az életemet a feleségem halála után.
Evelyn ügyvédei próbálkoztak. Próbálták felhozni a régi túlóráimat, próbáltak kétségeket ébreszteni a mentális állapotomról. De a bíró – egy idős, szigorú tekintetű nő – gyorsan leállította őket.
— Mrs. Brooks — mondta a bíró, miközben átlapozta Evelyn levelét. — Amit ön tett, az nem szülői vagy nagyszülői aggodalom. Ez szándékos, kitervelt pszichológiai manipuláció volt, amely súlyos trauma alá helyezte a kiskorút és a családját. Ön kihasználta a családi gyászt és a mentális nyomást, hogy elszakítson egy gyermeket a jogos gyámjától.
A bíró leütötte a kalapácsot.
— A bíróság elrendeli a határozatlan idejű távoltartási végzést. Mrs. Evelyn Brooks nem léphet 500 méternél közelebb Daniel Carterhez és Lily Carterhez. Minden kapcsolattartás felfüggesztésre kerül. Amennyiben Mrs. Brooks megsérti a határozatot, azonnali börtönbüntetéssel néz szembe.
Amikor a bírósági terem kiürült, Evelyn egyedül ült az asztalánál. Az ügyvédei halk szavakkal próbálták vigasztalni, de ő csak bámult maga elé. Elveszítette a háborút. Nem a pénz hiánya miatt, hanem azért, mert az igazság és a szeretet erősebbnek bizonyult a gyűlöleténél.
Ahogy kiléptünk a bíróság épületéből, a friss, hűvös levegő megcsapta az arcunkat.
Michael odalépett hozzám.
— Daniel… nem tudom, hogyan kérhetnék bocsánatot tőled mindazért, amit okoztam.
Ránéztem a bátyámra. Megláttam benne azt az embert, aki velem együtt nőtt fel, aki elkövetett egy óriási hibát, de végül kiállt mellettem, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.
