Az igazság Lilynek
Aznap este az ágyán ültünk. A szobájában a polcokon ott sorakoztak a könyvek, az ágyán a plüssállatok. Ugyanaz a szoba volt, amit azon a szörnyű éjszakán együtt pakoltunk vissza a helyére.
Lily a takarót húzta a térdére, és figyelmesen nézett rám.
— Lily — kezdtem halkan, megfogva a kis kezét. — Emlékszel arra az éjszakára, több mint egy évvel ezelőtt, amikor Michael bácsi összepakolta a táskáidat?
Lily tekintete egy pillanatra elhomályosult, de nem hátrált meg.
— Emlékszem — suttogta. — Azt mondta, a nagymama akarja, hogy menjek.
— Így van — bólintottam. — És én akkor azt mondtam neked, hogy soha senki nem vihet el tőlem, emlékszel?
— Emlékszem.
— Ma megtudtam valami újat arról az éjszakáról — folytattam lassan, a szavait gondosan megválogatva. — Evelyn nagymama nagyon szomorú és dühös volt, amiért anyukád meghalt. És mert szomorú volt, elkövetett egy óriási hibát. Azt hitte, hogy ha téged elvisz hozzám, akkor ő kevésbé lesz szomorú. És megijesztette Michael bácsit. Azt mondta neki, hogy ha nem ad oda téged, valami rosszat fog tenni velünk.
Lily szemei kitágultak.
— Michael bácsi csak azért pakolt, mert félt?
— Igen — bólintottam, és a hangom remegett a meghatottságtól. — Michael bácsi elkövetett egy hibát, mert félt. De szeret téged, és szeret engem is. És ma megbeszéltük, hogy többé soha, semmilyen körülmények között nem hagyjuk, hogy valaki megijesszen minket.
Lily közelebb húzódott hozzám, és a femét a mellkasomra fektette.
— És a nagymama? Mi lesz vele?
— Egy nagyon okos ügyvéd bácsi segítségével elintézzük, hogy Evelyn nagymama többé ne jöhessen a közelünkbe, és ne ijesztgethessen minket. Nem kell többed félned, Lily. Senki nem fog átjönni az éjszaka közepén. Senki nem fogja elvinni a ruháidat. Ez a te otthonod, én vagyok az apukád, és itt maradunk. Együtt.
