A hó akkor kezdődött, amikor átnéztük a dokumentumokat. Mariana azt tervezte, hogy visszatér El Saltóba, ahol otthagyta az autóját, de az út ideiglenesen lezárt egy baleset miatt.
Felajánlottam neki a vendégszobát.
“Csak holnapig,” tisztázta.
“Senkit sem kényszerítenek itt maradni.
Nem gondoltam volna, mennyit nyom ez a büntetés.
Vacsora után Mariana kinyitotta a ládát, hogy ellenőrizze, a hideg nem befolyásolta a javításokat. Elővett egy sötét hegedűt, amelynek a faroknál egy kis sebhely volt.
Amikor a vonót a húrok fölé csúsztatta, Vésper felült.
A kutya végigsétált a folyosón, és elkezdett szagolni egy keskeny ajtót.
Ismerte ezt a reakciót. Mióta visszatértem, Vesper időnként megállt a szoba előtt. Mindig azt hittem, hogy egérek vannak a bútorok mögött.
Mariana egy újabb hangot játszott.
Vésper ismét az ajtóhoz lépett.
“Mit tartasz ott?” kérdezte.
“A nagyapám cuccai. Sosem ellenőriztem mindent.
A konyhában lévő kampóból vettem ki a kulcsot. Bent rozsdás szerszámokat, régi takarókat és egy porral borított fa ládát találunk.
Vésper a láda körül szimatolt, majd leült.
A fénybe rántottam.
Két kezdőbetű jelent meg a föld alatt: I. V.
“Valakitől a családodból vannak?” kérdezte Mariana.
Megráztam a fejem.
Kinyitottam a csomagtartót. Koncertprogramok, fényképek és három régi kazetta voltak. Az egyik képen a nagyapám, aki sokkal fiatalabb volt, egy hegedűt tartott lány mellett jelent meg.
Mariana a fényképet az ügyhöz vitte.
“Gael, nézd ezt a jelet.
A hangszer alsó szélére mutatott. A kis heg tökéletesen illett hozzá.
Átfordítottam a fényképet.
“Inés Vargas. 1989. november”.
Lent egy újságkivágást találunk.
A hír egy 20 éves hegedűsről szólt, aki eltűnt egy családjával folytatott vita után. Az apja azt állította, hogy valaki segített neki megszökni, és követelte, hogy találják meg a felelőst.
Hideget éreztem.
A vágás alatt Julian jegyzete volt.
“23:40. Camino del Sur. Ne mondd el senkinek.”
Mariana figyelt engem.
“Ismerte a nagyapád azt a lányt?”
“Úgy tűnik.
