“És soha nem mesélt neked róla?”
Nem válaszoltam.
Ekkor találtam egy kazettát, amelyen az eltűnésének dátuma szerepelt.
Egy régi magnóba tettem.
Először statikus zaj volt. Ekkor megjelent Julián hangja.
“Ha valaki kérdez Inésről, azt mondom, hogy soha nem láttam őt.”
A felvételt néhány másodpercre megszakították.
Marianára néztem. Sápadt volt.
A nagyapám hangja ismét meghallatszott, ezúttal egy olyan kifejezéssel, ami megfázott.
“Ma este ki fogom hozni innen. És senkinek sem szabad tudnia, hová vittem.
2. RÉSZ
Mozdulatlanul álltam a magnó előtt. Egész életemben megvédtem Julián őszinteségét, és most hallottam, hogy bevallja, hogy elrejtette egy eltűnt fiatal nő hollétet.
Mariana volt az első, aki reagált.
“Még ne vonj le előrehamarkodott következtetéseket. Hallgatnunk kell a többire.
Kicsit visszatekertem a kazettát, és hagytam, hogy haladjon előre.
A nagyapám elmagyarázta, hogy Inés nyert lehetőséget, hogy zenét tanuljon Mexikóvárosban. Apja, Don Ernesto Vargas megtagadta, hogy utazzon.
Ez nem egyszerű családi vita volt.
A felvétel szerint Ernesto irányította lánya pénzét, átnézte a leveleit, és megfenyegette, hogy megsemmisíti a hegedűt, ha a lány ragaszkodik el a távozáshoz.
“Azt mondja, hogy a család minden álom előtt áll,” halljuk Juliánt. De egy család nem válhat börtönvé.
Mariana lenézett a hangszerre.
A nagyapám tovább mesélte, hogy Inés kétszer próbált elhagyni a házat. Az első, amikor az apja elvette a megtakarításait. A másodikban bezárta a dokumentumait, és azzal fenyegetőzött, hogy bárkit, aki segít neki, erőszakkal elvitte őt.
Végül Inés segítséget kért Juliántól, aki évek óta ismerte családját.
A találkozót 23:40-re tervezték a Camino del Sur-on.
A cetli, amit találtunk, nem volt fenyegetés. Ez volt a hely és az idő, hogy elvegyék.
Aznap este Julián elvitte egy buszpályaudvarra Torreónban. Inés visszaszerezte a dokumentumait, némi pénzt és egy olyan döntést, amit senki sem tudott megváltoztatni.
Otthagyta a hegedűt, mert az sérült volt, és az apja könnyen felismerhette volna, ha vele utazik.
