De ahogy felemeltem, egy másik dokumentum csúszott ki az oldalak közül. Szövetségi idézés. És a nevem volt ráírva.
A mahagóni íróasztalomon lévő szövetségi idézést bámultam, a szigorú jogi tipográfia kontrasztban állt a tinédzser újságom fakó borítójával. Az Igazságügyi Minisztérium kulcsfontosságú tanúként hívott meg Preston Kensington elleni csalásügyben. Már nem csak a pénzügyi csődének építészje voltam; Én lettem volna az utolsó szög a koporsójába.
Eltolta a meghívást, és végigsimítottam a kék jegyzetfüzetem vízzel átfestett széleit. Egy apró krémszínű csent csúszott a borító be. Az írás elegáns volt, éles ellentétben a pusztítással, amit kísért:
Eleanor, megőriztem. Eleinte azért, mert kegyetlen lány voltam, aki szerette a trófeát. Később, mert mélyen szégyelltem. Egyszerűen visszaadom azt, ami sosem az enyém volt. Találkozunk a bíróságon. — Chloe
Lassan leültem a bőrszékembe, a New York-i forgalom zaja elhalványult a teljes csendbe. Sokáig nem nyitottam ki. Rettegtem a szellemtől, aki bent vár rám. De végül a hüvelykujjam megragadta a sarkat, és átlapoztam.
A benne lévő írás egy lányé, akivel volt Egész felnőtt életemet azzal töltöttem, hogy meneküljek: Egy nap épületek akarnak birtokolni. Azt akarom, hogy birtokoljam azokat a helyeket, ahol az emberek állnak, hogy senki ne mondhassa, mint én, hogy nem ide valók.
Remegő kezemet a számhoz nyomtam. Ott volt. Egy lány, akinek egy hatalmas, félelmetes jóslata rejtőzik a hátizsákjában, körülvéve olyan emberek, akiknek a képzeletük túl szűk volt ahhoz, hogy felismerjék őt.