“Nem volt,” válaszoltam, hangom visszhangzott a csendes bálteremben. “A céged likviditás injekcióját akarta. A csapatom az igazságot akarta. Sajnos az igazság eltemetett a súlyosan felfújt ingatlanértékelések, millióknyi késleltetett alvállalkozói kifizetések és több száz bérlői kilakoltatási panasz alatt, amelyeket kényelmesen nem említettél, amíg a kriminalisztikai könyvelőim ki nem ásták őket.
Chloe szemei összeszűkültek, a zavart küzdött a növekvő harag ellen. “Mi kiutasítás?”
Felé fordultam. “Emberek, Chloe. Családok. Kisvállalkozók. Idősek fix jövedelmű rendszerrel. Milyen emberek vannak a férjed üzlete qvalószínűleg “akadályokat” is elveszít, amikor nem engedhetik meg maguknak a ragadozó bérleti díj emeléseit.
Az arca megkeményedett, a középiskolai zaklató villanása újra felszínre bukkant. “Semmit sem tudsz arról, mit csinálunk, vagy hogyan működik az ingatlan.”
“Elég tudok,” válaszoltam. “Tudom, hogy az egyik projekted Chicago belvárosában erőszakkal kilakoltatott egy családi tulajdonú pékséget, amely harminchat éve a környék állandó része volt. Tudom, hogy egy veterán orvosi rendelőt át kellett költöztetni a külvárosba, miután a céged egyik napról a másikra megháromszorozta a bérleti szerződését. Tudom, hogy a férje jogi csapata ezt belső szinten “szükséges piaci korrekciónak” nevezte.
Preston remegő ujjával rám mutatott. “Légy óvatos, Eleanor. Nagyon vékony jégen haladsz előre. Akkor elmosolyodtam
. Nem nagy mosolyt. Nem kegyetlen mosoly. Pont annyit, hogy megmutassam neki, én tartom a kalapászt az üvegháza előtt.
“Preston,” mondtam halkan, “egy bálteremben állsz, ötven okostelefon által körülvéve, nyilvánosan fenyegetve azt a nőt, akit a fő hitelezőid holnap reggel nyolckor várnak.”
Az ujja hátraesett, mintha tisztán vágták volna meg.
Chloe körbenézett, végre észrevette a rá szegeződő fényes képernyők tengerét. A barátai már nem azért filmeztek, hogy gúnyolják magát. Éppen a bukását dokumentálták, és ő volt a tragikus antagonista.
Lépett felém, hangja dühtől remegett. “Ezt te tervezted. Te szervezted az egész történetet.
“A megaláztatást a tányér étellel tervezted,” emlékeztettem rá. “Csak arra terveztem, hogy nem fejlődtél ki.”