– Sloane… Whitmore? – suttogta Callum, de a mikrofon, amely a zakója hajtókájára volt csíptetve az Ashford Luxe évfordulós beszédéhez, még mindig be volt kapcsolva. A hangszórókból a suttogása mély, torz dörgésként visszhangzott végig a termen. – Te… te Sloane Miller voltál. Egy senki egy ohiói kisvárosból. Egy könyvtáros lánya…

– Sloane Miller Whitmore – javította ki nagyapám szárazon, anélkül, hogy rám nézett volna. – A fiam, Robert egyetlen gyermeke. Aki három évvel ezelőtt úgy döntött, meg akarja tapasztalni, milyen az, ha valaki önmagáért szereti, nem pedig a számláin lévő kilenc számjegyű összegekért. Úgy tűnik, kedves Callum, a kísérlet lesújtó eredménnyel zárult.

Az asztal túloldalán Vivian Cross megpróbált felállni, de a smaragdzöld selyemruhája alja beakadt a szék lábába. Megtántorodott. A jobb keze görcsösen rándult a nyakához, mintha el akarná rejteni a 186 000 dolláros nyakláncot – a platina foglalatba zárt, ragyogó csiszolású fekete és fehér gyémántokat –, amely most hirtelen nem a diadal trófeájának, hanem egy kivégzőhuroknak tűnt.

– Margaret – fordult Callum kétségbeesetten az anyjához. – Margaret, állítsd ezt le!

Margaret Ashford azonban képtelen volt megszólalni. A nő, aki az elmúlt harminc évben vaskézzel irányította a New York-i társasági életet, és aki az elmúlt három évben minden vasárnapi vacsorán emlékeztetett arra, hogy „az Ashford névhez fel kell nőni, kedvesem”, most a szája elé szorította a kezét. A szemei tágra nyíltak a felismeréstől. Ő pontosan tudta, ki az az Everett Whitmore. Tíz évvel ezelőtt az Ashford Luxe a csőd szélén táncolt, és egyetlen konzorcium volt hajlandó átvenni a kötvényeiket: a Whitmore Capital.

– Pierce mester – szólaltam meg újra én, megtörve a dermedt csendet. A hangom nyugodt volt, mentes mindenféle remegéstől. Kivettem az elém tolt negyvenhét oldalas dokumentumcsomóból az utolsó előtti lapot, és az ujjammal megkocogtattam a papírt. – Kérem, olvassa fel a házassági szerződés 14. cikkelyének B bekezdését. Azt, amit Callum ragaszkodott hozzá, hogy belefoglaljanak, mert meg akarta védeni az Ashford Luxe szellemi és anyagi tulajdonát a „kapzsi hozományvadászoktól”.