– Mert látni akartam, ki vagy valójában, Callum – válaszoltam halkan. – Amikor megismerkedtünk a galéria megnyitóján, azt mondtad, a tehetséget keresed az emberekben, nem a hátteret. Azt mondtad, eleged van a felszínes társasági játszmákból. Elhittem neked. Azt akartam, hogy a házasságunk valódi legyen. Nem a Whitmore-pénzre épülő üzleti szövetség, hanem egy igazi kapcsolat.
Callum felnézett rám, a szemei vörösek voltak.
– Én szerettelek, Sloane… az elején…
– Nem, Callum. Te nem szerettél engem. Te csak azt szeretted, hogy nem kértem tőled semmit. Hogy csendben voltam, hogy alkalmazkodtam, hogy hagytam, hogy az anyád megalázzon minden vasárnap, mert azt hittem, ezzel védem a békénket. De amint a céged bajba került, nem hozzám fordultál segítségért. Nem az igazságot kerested. Kitaláltad ezt az egész hazugságáradatot, félreléptél egy nővel, aki dicsérte a hiúságodat, és úgy döntöttél, engem teszel meg bűnbaknak, hogy mentsd a saját reputációdat a befektetők előtt.
– Sloane, kérlek… – ragadta meg Margaret a kezemet. A bőre hideg volt és száraz. – Ne tedd tönkre a fiamat. Kifizetünk mindent. Visszaadjuk a pénzt. Csak ne vidd bíróság elé ezt az ügyet. A sajtó… a sajtó elpusztítja őt.
Halkan, de határozottan kihúztam a kezemet az övéből.
– Margaret, ti hívtátok meg a sajtót ma estére. Ti akartatok egy nyilvános kivégzést. Callum azt kérte, sírjak eleganciával a kamerák előtt. Hát, sajnálom, de ma este nincsenek könnyek. Csak a számlák. És a számlákat most nektek kell kifizetnetek.
Nagyapám mellém lépett, és a karját nyújtotta.
– Gyere, kicsim. A vacsora kihűlt, és a sofőr már vár a garázsban. Holnap hosszú napunk lesz.
Beakasztottam a karomat a nagyapáméba, és hátat fordítottam az Ashford családnak. Miközben kifelé sétáltunk a bálteremből, hallottam, ahogy Nathaniel Pierce halkan így szól Callumhoz:
– Uram… ha a Whitmore Capital lehívja az opcióit holnap reggel nyolckor, az Ashford Luxe délre csődeljárás alá kerül. Javaslom, hogy hívja fel a büntetőjogászát.
