4:12-kor egy orvos, aki még sosem látott, aláírja a szövetségi űrlapot, hogy haldoklom.

6:40-kor Dr. Sweeney az ágyamnál áll, és azt mondja: “Ha semmit sem csinálunk.”

És körülbelül 6:50-kor a fiam lehajol a fülemhez.

Mire suttogta: “Végre,” a terve már több mint 3 órája futott.

Este 19:05-kor csörgött a telefon az ágyam mellett.

A kórházi telefon, a bézs, göndör zsinórral.

Brett biztosan valakinek megadta a szobaszámomat.

“Mrs. Holly? Quentyn Dunlevy. Én vagyok a Stillwater Hospice regionális ügyvezető igazgatója.”

Olyan hangja volt, mint egy jó bőrszék.

“Megtiszteltetés számunkra, hogy csütörtökön szolgálhatjuk a családodat.”

“Mr. Dunlevy, feltennék egy kérdést?”

“Természetesen.”

“Átnézte a doktor Ferraro a nyilvántartásaimat?”

A legkisebb szünet.

“Átnézett mindent, amire szüksége van.”

“Asszonyom, köszönöm,” mondtam, és a menü szélére írtam a 705-ös betűt és az ő pontos szavait.

Aztán megkerestem a Stillwateret a telefonomon, és januári sajtóközlemény is megjelent.

Egy Covewell Health Partners nevű magántőke-befektetési cég vásárolta meg a céget, amely várhatóan júniusban zár.

Száz ilyen üzletet olvastam már.

A hospice-t a vezető adja el, attól függően, hány beteget szállít a papírok aláírásának napján.

Minden beismerés június előtt pénz volt az árusítók zsebében, és Mr. Dunlevy is közéjük tartozott.

Minden, amire szüksége van, mondta Mr. Dunlevy.

Ebben igaza volt.

Semmire sem volt szüksége.

Hadd álljak meg egy pillanatra.

Ha valaki, akit szeretsz, most kórházi ágyban fekszik, kérd meg, hogy nézd meg az orvosi igazolásokat. Megengedett.

És írd meg a kommentekben, beszélt már valaki helyetted abban a szobában, ahol feküdtél?

Iratkozz fel, mert csütörtök 2-kor közeleg.

Szerda reggel 8-kor Dr. Sunberg jó hírekkel nézett be.

Az artériáim elég szélesek voltak, és a szívsebész átnézte a vizsgálataimat, és egyetértett.

Csütörtökön 7:30-kor az enyém volt, ha akartam.

Mondtam neki, hogy akarom.

Ezután magam írtam alá a beleegyezést, és észrevettem, hogy egyáltalán nem remegett a kezem.

9:40-kor rezegett a telefonom, egy üzenetet Marleene-től, a szomszédomtól a Hickory Streeten.