Szombat reggel 10:14-kor szállították le.

A telefonom csörgött 10:31-kor.

“Anyámnak ügyvédi levelet küldtél.”

Britney nem kérdezett.

Ő kiabált, én pedig néhány centire tartottam a telefont a fülemtől.

“Feltetted az otthonomat árlistára,” mondtam.

“Ez egy átvételi cím. Tudod, mit tettél? Khloe esküvője 8 hét múlva lesz.”

“8 hét?”

“Edie, ha anya nem tud kajni, az rajtad múlik.”

“Loretta bejelentkezett, hogy főzzék. Hadd főzze meg.”

“Tudod, hogy egyedül nem tud 140 embert elviselni.”

Ez volt az első alkalom, hogy bárki a családból hangosan kimondta.

Loretta sosem akarta főzni azt az esküvőt.

Megtettem.

“Úgyis a konyhában lettél volna,” mondta Britney. “Imádod az ilyesmi. Mi számít, kinek van rajta a neve?”

“A világ minden különbsége.”

Aztán kijátszotta az egyetlen lapját, ami még maradt.

Hangja mélyen és lapos volt.

“Rendben. Akkor ne várd Clarát anyák napján vagy bármelyik napon, amíg bocsánatot nem kérsz anyámtól és vissza nem veszed azt a levelet.”

Becsuktam a szemem.

A paprikára gondoltam egy kis orron.

Gondolkodtam azon, hányan adtak fel mindent, amiért valaki egy gyereket tartott maga előtt, mint pajzsot.

“A konyhámban eszem, Britney,” mondtam. “Nem fogok az anyádnál dolgozni.”

“Keserű öreg asszony vagy.”

“Viszlát, Britney.”

Óvatosan letettem a telefont, mintha egy forró tányért tettem le.

Aztán sokáig ültem az asztalomnál, szemben az üres torta állóval szemben.

Clara elvesztése, még egy ideig is, volt az egyetlen dolog, ami igazán bánthatott nekem.

Hétfőn pedig a testvére eljött tárgyalni.

Tanner április 20-án, hétfőn érkezett, egy mappával és blézerrel egy póló fölött.

Üzleti ajánlatnak nevezte.

“A helyzet a következő. Te főzöd a rendeléseket az esküvőn. A bevétel 10%-át kapod, a könyvekből kiváltva. Alapvetően konyhai személyzet, de család.”

“Konyhai személyzet?”

“Nos, te a konyhában lennél.”

Elmosolyodott.

“Ahol kényelmesen érzed magad.”

Megkérdeztem tőle, mennyit fizettek eddig a Kemperek.

Nem kellett volna válaszolnia, de Tanner szeret fontosnak hangzani.