“És a kóstoló?”

“Még mindig akarja. Azt mondja, ő maga mutatja be.”

Volt még több.

Raphael ismerte a rendezvényszervezőt a teherházban, a régi vasúti raktárban, ahol Khloe és Logan foglalták a fogadást.

Minden vendéglátónak ott egészségügyi engedélyt és biztosítási igazolást kell benyújtania 30 nappal az esemény előtt.

Június 13-án ez a határidő május 14., csütörtök volt.

Lorettának egyik sem volt, és nem is volt módja, hogy időben megszerezze egyik sem.

“És még egy dolog. Mrs. Keer februárban hívott minket,” mondta Raphael. “Június 13-án kért árajánlatot és egy elvárást. Aztán egy családi szakácshoz ment. Sosem adtam ki a dátumot.”

Sokáig gondolkodtam rajta.

Aztán elmondtam neki, mit akarok.

“Vedd el a kóstolót. Ő fizet, mint bármelyik ügyfél. A kártyáinkat minden tányérra tegyük, mint mindig, és hagyjuk, hogy én főzzem. És ha hazudik nekik, akkor hazudik. Nem fogom. Én csak elegem van a konyhában való elbújásból.”

4 nappal később Loretta felhívott, hogy legyek nagylelkű.

Kedd volt, április 28-a, és Loretta mézes hangját használta.

“Edie, gondolkodtam. Család vagyunk. A családok megbocsátanak.”

“Mit kérdezel tőlem, Loretta?”

“Egy utolsó esély. Főzd meg velem az esküvőt. Még be is teszlek a programba.”

Hallottam, ahogy mosolya.

“Garrett anyjának segítségével.”

Segítséggel.

52 évet a tűzhelynél.

És ő egy lábjegyzetet ajánlott nekem.

“Nem, köszönöm.”

A méz egyszerre kiszállt a hangjából.

“Rendben. Már nincs szükségem rád. Most már van egy profi partnerem. Egy igazi kereskedelmi konyha, nem egy kis ranchház.”

“Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó konyha.”

“Ó, ez a legjobb a megyében.”

Élvezte ezt.

“Judith 9-én jön a kóstolóra. Ő majd meglátja, mit tehetek.”

“Remélem, igen,” mondtam.

És minden szavát komolyan gondoltam.

Miután letette a telefont, leültem a konyhaasztalhoz, és készítettem egy listát.

Nem egy lista volt Lorettáról.

Ez egy felkészülési lista volt, olyan, amit 27 éven át minden csütörtök este írtam.

Két sonka, csont be, 16 font darabonként.