Azt hittem, egy emlékkönyvre gondolt.

Ezt hangosan is mondtam, és Britney olyan mosolyt adott nekem, mint egy gyereknek, aki félreejtett egy szót.

Az asztalom fejében egy szék van a konyhaajtóhoz legközelebb. Negyven éve ez a szakács helye, mert a szakács az, aki folyton feláll.

Az a szék hamarosan a legdrágább bútordarab lett a házamban.

Garrett és Clara negyed hatnál behajtottak a kocsibeállóba. Clara egyenesen a kifinomult tojásokhoz rohant.

Garrett visszament a ládájához, és három összecsukható széket vitt be, egyet mindkét karja alatt, egyet a csuklóján akasztva.

“Mire valók ezek?”

“Britney hozza még pár embert.”

Már szétszedte az asztalt, hogy hozzáadja a leveleket. Mindkettőjük.

Hangosan csináltam a számt, ahogy régen egy bankett konyhában tettem.

Loretta. Tanner. Tanner barátnője. Chloe, a vőlegénye, és Sharon néni. Négyen az tíz.

“13,” mondta. “Khloe menyasszonyának szülei jönnek, és Mike bácsi is.”

“Miért jönnek Logan szülei a húsvétolomra?”

“Húsvét van, anya.”

Ő mondta az asztal levelének, nem nekem.

Az autója hátsó ablakán keresztül egy fehér dobozt láttam az ülésen. A címkén az állt, hogy egy gyűrű és egy telefonstabilizátor van benne.

Amikor megkérdeztem, azt mondta, hogy Tanneré, és elment további villákat keresni.

Clarával együtt fogyasztottuk el a tojásokat. Paprikat rázott rájuk, mintha januárban sózott volna egy járdát.

És hagyom, mert vannak dolgok, amiknél fontosabbak, mint a bemutatás.

Megnyalta az ujját, és bejelentette, hogy a tojások most már elegánsak.

Aztán azt csináltam, amit egy szakács csinál, amikor a létszám megugrik, 40 perccel a hátra a vége előtt.

Formáztam egy második serpenyőt a tésztából, amit mindig visszatartatok. Kinyitottam még két font zöldbabot. A sonkás hígítóját a fejemben vágtam fel, mielőtt késhez nyúltam volna.

13 ember nem jelentett problémát.

Az, hogy 6:15-kor mondtam, egy üzenet volt, és próbáltam nem elolvasni.

Két perccel 7 óra előtt három autó egyszerre állt be a kocsibejárómba.