De Florence látta, és én is.

Felültem az ágyban, és azon gondolkodtam, ki ismeri ebben a megyében a serpenyőmet.

Elég sokan vannak, valójában.

Április 23-án, csütörtökön reggel 5:8-kor csörgött a telefonom.

A képernyőn azt írta: “Raphael.”

A hangját a karácsonyi üdvözlőlap óta nem hallottam.

És amikor Raphael 9 előtt hív, valaki megégett valamit.

Raphael azt mondta: “Láttam azt a videót, amit mindenki megoszt. Ismerem azt a kötényt. Loretta Deose a családod házasság révén?”

“Miért?”

“Mert kedden írt nekem. Azt akarja, hogy Blue Pan főzzen neki egy esküvőt. 140 vendég, június 13. Csak étel, amit leadtak.”

Megállt, és hallottam, ahogy olvas.

“Egyszerű alumínium serpenyőkben. Ne legyen kék serpenyőcímké, kérem. Az ügyfelek azt hiszik, én vagyok az.”

Leültem az ágyam szélére.

“Csatolta az étlapját,” folytatta. “Mézes szegfű sonka, fésűs burgonya, zöldbab szalonnával, élesztős zsemle, deileled tojás, dots kókusztortát, csak ő a nagymamája tortájának hívja. Edie, ez a tavaszi menünk étel ételre. És csatolt egy fotót.”

Egyszer nevetett, de nem sok humorral benne.

“Küldött nekem egy képet a logónkról.”

Most el kell mondanom, mit akart mondani Rafael, mert ugyanúgy titkoltam előled, ahogy tőlük is titkoltam.

35 évvel ezelőtt egy catering céget alapítottam 6000 dollárból és anyám horpadt kék serpenyőjével.

A céget a serpenyőről neveztem el.

Blue Pan Catering.

27 év alatt több mint 4000 esküvőt, temetést, ballagást és templomi vacsorát adtunk három megyében.

Amikor eladtam, 41 ember dolgozott nálam.

A bejárati ajtó melletti téglán van egy horpadt kék serpenyő, és minden furgonon van egy.

Raphael Suarez vette tőlem.

19 évesen kezdte a mosogatógépem.

“Fizetett kóstolót is akar,” mondta. “Szombaton, május 9., 14:00 az ügyfeleinek.”

“A Keerek,” mondtam. “Ismered őket.”

“Megetettem őket.”

Ha valaha alábecsültek a hozzád legközelebbi emberek, írd be a konyhát a hozzászólásokban, hogy tudjam, itt vagy velem.

Mert Loretta épp az egész családját a régi konyhámba vezette volna.