— Köszönöm, Bíró úr — mondta Kensington, miközben elővett egy vastag, kék borítójú aktát. — Néhány órával ezelőtt a Kajmán-szigetek és a Panama-i Pénzügyi Felügyelet a szövetségi hatóságok közvetlen megkeresésére feloldotta a banktitkot a Blue Horizon Holding mögött álló végső haszonélvezők névsoráról.
Caldwell arca ekkor vált teljesen fehéredé. Odahajolt Richardhoz, és átkozottul dühösen suttogta:
— Azt mondtad, a számlák teljesen névtelenek! Azt mondtad, hogy a shell céget a panamai ügyvédi iroda strómanja vezeti!
— Az volt! — sziszegte Richard, miközben az izzadságcseppek megjelentek a homlokán. — Nem tudom, hogyan szerezték meg ezeket!
— Nagyon egyszerűen, Mr. Montgomery — mondta Kensington, mintha meghallotta volna a suttogást, pedig csak a tapasztalata beszélt belőle. — A strómanok csak addig hallgatnak, amíg a szövetségi hatóságok nem fenyegetik őket tíz év börtönnel pénzmosásban való bűnrészesség miatt.
Kensington felnyitotta a mappát, és kimérten olvasni kezdte:
— A Blue Horizon Holdingot három évvel ezelőtt jegyezték be. Ugyanabban az évben, amikor Mrs. Montgomery először gyanakodni kezdett, és rákérdezett a cég belső pénzügyeire. A Montgomery Logistics az elmúlt 36 hónapban összesen 42 millió dollárt utalt át a Blue Horizon részére ‘szoftverlicenc-díj’ és ‘tanácsadói tiszteletdíj’ jogcímen. Caldwell úr az imént azt állította, hogy ez a cég veszteséges volt, és a pénz ‘eltűnt’ a piacon.
Kensington megszakította a felolvasást, és egyenesen a bíróra nézett.
— A valóságban azonban a Blue Horizon számlájáról a pénzt 24 órán belül továbbították egy új-zélandi vagyonkezelő alaphoz. És ki áll ennek az alapnak a birtokában, tisztelt Bíróság? Egyetlen személy: Mr. Richard Montgomery, a saját nevén, egy svájci privát banki kódon keresztül.
A tárgyalóteremben halk morgás futott végig. A hallgatóság soraiban ülő néhány újságíró azonnal jegyzetelni kezdett.
Tommy Rigsby ekkor tette fel a gyilkos kérdést, kilépve az asztala mögül, és lassú léptekkel megközelítve Richardék oldalát:
