— Samantha — mondta Kensington, most először szólítva a keresztnevemen. — Amit ma láttál a bíróságon, az csak a jéghegy csúcsa volt. Richard azt hitte, hogy ha elég bonyolult céghálót épít ki Panama, a Kajmán-szigetek és Új-Zéland között, akkor senki sem fogja venni a fáradságot, hogy átrágja magát a papírokon. De elfelejtett egy alapszabályt: a pénz mindig hagy nyomot.
— Hogyan találták meg mindezt? — kérdeztem, még mindig alig hívve annak, ami történt. — Tommy azt mondta, hogy hónapokig tartott a kutatás.
Tommy felnevetett, és felhajtotta az inget a könyökén, megmutatva a szakadást.
— Tudod, Sami… az emberek azt hiszik, hogy az ügyvédek minél drágább öltönyt hordanak, annál jobbak. Caldwell azzal töltötte az idejét, hogy a pompával és az arroganciával félemlítsen meg minket. Azt hitte, ha látja a szakadt ingemet és a kuszának tűnő papírjaimat, azonnal feladjuk. De míg ő a luxuséttermekben ebédelt Richarddal, mi Kensington úrral éjszakákat töltöttünk a Montgomery Logistics régi, elfeledett szervernaplóinak elemzésével.
— A szervernaplók? — néztem rá meglepetten.
— Igen — vette át a szót Kensington. — Te mesélted Tommynak, hogy a cég első éveiben te magad vezetted az első megrendeléseket egy egyszerű Excel táblázatban, és te kezelted az első szerver adminisztrációs jelszavait. Richard átnevezte a rendszereket, átírta a hozzáféréseket, de az alapstruktúra még mindig a te régi logikádat követte. A régi biztonsági mentésekben megtaláltuk azokat a rejtett hivatkozásokat, amelyek a Blue Horizon Holdinghoz vezettek. Csak fel kellett húznunk a szálat, és az egész hálózat kibomlott.
Lenéztem a kávéscsészémre. Eszembe jutott az a sok éjszaka, amikor a kis garzonban ültem, míg Richard aludt, és én manuálisan ellenőriztem a rendszer hibáit, hogy másnap reggelre minden tökéletesen működjön, mikor a megrendelők telefonálnak. Azt hittem, azok a megfeszített órák már rég elvesztek a múlt ködébe. Nem is sejtettem, hogy végül pont a saját korai munkám lesz az, ami megment a teljes tönkremeneteltől.
