Miller bíró felállt és eltűnt a mögötte lévő ajtó mögött.
A tárgyalóteremben azonnal kitört a zűrzavar. Az újságírók rohantak kifelé, hogy bejelentsék a hírt: a Montgomery Logistics birodalma összeomlóban van.
Richard tehetetlenül rogyott vissza a székébe. Caldwell még csak rá sem nézett; kapkodva pakolta be az méregdrága aktáit a táskájába, láthatóan azon gondolkodva, hogyan tudná a saját nevét kimenteni a készülő szövetségi viharból.
Én még mindig a helyemen ültem. A kezem nem remegett többé. Az a félelem, amit hónapok óta hordoztam magamban – a félelem attól, hogy a földönfutóvá válok, hogy Richard mindent elvesz tőlem, amit valaha felépítettünk – hirtelen elpárolgott.
Tommy Rigsby odalépett hozzám. Odahúzott egy széket, és leült velem szemben. Az inge könyöke még mindig szakadt volt, de a mosolya meleg és megnyugtató.
— Nos, Mrs. Montgomery… — mondta halkan. — Azt hiszem, a könyvelőjük hamarosan rájön, hogyan működik a nemzetközi üzlet.
Elmosolyodtam. Tizenöt év után először éreztem azt, hogy a tüdőm teljesen megtelik levegővel.
VI. RÉSZ: A dominó-effektus
A tárgyalás felfüggesztése utáni órák nem csupán egy vagyonmegosztási per végét jelentették, hanem egy egész kártyavár szétesését.
Ahogy kiléptünk a bíróság épületének lépcsőjére, a vakuk fényözöne szinte elvakított. Újságírók, tévés stábok és fotósok gyűltek össze a lépcső alján. A hír, hogy a Montgomery Logistics elnökét szövetségi adócsalással és vagyon elrejtésével vádolják, futótűzként terjedt a pénzügyi világban.
Richard és Caldwell próbáltak a hátsó kijáraton távozni, de a riporterek ott is várták őket. Láttam Richardot a fekete limuzinja mellett állni, miközben a mikrofonok az arcába tolódtak. Már nem az a magabiztos, érinthetetlen milliárdos volt, aki tegnap este még gúnyosan nevetett rajtam az ügyvédje irodájában. A szemeiben pánik és tehetetlenség bujkált.
Tommy, Kensington úr és én egy csendes kis kávézóban ültünk le, nem messze a bíróságtól. Kensington úr gondosan megkeverte a kávéját, majd átnyújtott nekem egy dokumentumot.
