– Beadta a válópert a hátam mögött – suttogtam, és a gyomromban egy jeges görcs rándult össze. – Hamis kézbesítési igazolással. Egy olyan címre küldték a papírokat, ahol nyolc éve nem laktunk. És a bíró kimondta a bontást távollétemben.
– Igen. Egy jogilag véglegesített, jogerős bontóper. De a vagyoni megosztást – nyissuk csak ki újra a bírósági jegyzőkönyvet – Allison ügyvédje függőben hagyta. Külön eljárásba utaltatta a vagyonelemek rendezését, mondván, a felek békés úton, peren kívül egyeznek meg az értékek feltárása után.
Mark előrehajolt. A szemei megkeményedtek.
– Tom, Allison tizenegy hónapja nem a feleséged. De tizenegy hónapja veled él. Minden áldott este befekszik melléd az ágyba. Megcsókol, kávét főz neked, elmossa a tányérodat, és úgy tesz, mintha te lennél a mindene. Eközben kiszivattyúzza a négyszáztízezer dolláros brókerszámlát egy olyan offshore-kapcsolatokkal rendelkező fedőcégbe, amiről neked fogalmad sem volt. Miért maradt veled egy nő, aki titokban elvált tőled, és kirabolta a számládat?
Bámultam rá. Az agyam próbálta összerakni a képet, de a darabkák nem akartak illeszkedni a valósághoz, amit az elmúlt hét évben éltem.
– A pénzért – mondtam gyengén. – Az örökségért. De ha elvált tőlem, hogyan juthatna hozzá az örökségemhez? A válással éppenséggel minden törvényes jogát elveszítette!
– Csak akkor veszítette el, ha te túléled az apádat – felelte Mark, és a hangja olyan halkká vált, hogy alig hallottam a klíma zúgása mellett.
A szobában megállt a levegő.
A pulzusom egyetlen pillanat alatt az egekbe szökött. Éreztem, ahogy a vér vadul lüktet a halántékomon, a tenyerem izzadni kezd a nadrágom szövetén.
– Mit mondasz, Mark?
– Azt mondom, Tom, hogy nézd meg a naptárat. Apád tegnapelőtt halt meg a hospice-házban. A végrendeletét ma reggel bontottuk fel hivatalosan. Te vagy az egyedüli örökös. A vagyon mostantól a tiéd, a hagyatéki eljárás lezárultával közvetlenül a nevedre kerül. De ha veled történik valami… mondjuk egy tragikus baleset a teherautóddal a 76-os autópályán… ki örököl utánad?
