A kinyomtatottság.

A ragadós cetli.

A brosúra.

A dátum.

A hüvelykujjam annyira remegett, hogy kétszer is visszavettem a brosúrát.

Ezután minden oldalt visszacsúsztattam a jegyzetfüzetbe, ahogy találtam, a rózsaszín kiemelő felfelé nézve, és visszatettem a hátizsák melletti terempadra.

Amikor Vance egy perccel később belépett az ajtón, én a tűzhelynél voltam, és levest kevertem.

A telefonját a pultra dobta anélkül, hogy rám nézett volna.

Vacsora után, amikor elvégezték az edényeket, kimentem a hátsó verandára levegőzni.

A fény olyan vékony októberi borostyánszínre váltott, ami belülről minden levelet világított.

A kerítésen túl Nora Whitfield locsolta a krizantémjait.

Nora 71 éves, nyugdíjas könyvtáros, ezüstös haja sisakszerűen vágott, és hangja még mindig hallható bármely szobában.

A Reagan évek óta a szomszédban élt.

“Elowen,” kiáltotta. “Úgy nézel ki, mintha szellemet láttál volna.”

“Csak az enyémet.”

Elmentem a kerítéshez.

“Nora, Vance mondott valamit rólam?”

Letette a locsotókannáját, és az arca megváltozott.

“Kíváncsi voltam, mikor kérdezed.”

Megmarkolta a felső korlátot.

“Szeptemberben pont erre a kerítésre támaszkodott, és azt mondta, aggódik. Azt mondta, kezdesz elfeledékeny lenni. Hogy elrejtetted a dolgokat, és elvesztetted a nap menetét. Hogy a családnak talán gondolkodnia kell egy helyen neked.”

Az állkapcsa megfeszült.

“Mondtam neki, hogy rossz nőt választott. Mondtam neki, hogy 1991-ben javítottad ki az bibliográfiámat.”

Nevettem, és nedvesen és repedtnek jött ki.

Aztán a kézfejem hátát a számhoz kellett nyomnom.

“Mondanád ezt még egyszer,” kérdeztem tőle, “bárkinek, ha szükségem lenne rád?”

“Elowen Hayes,” mondta Nora Whitfield, “ezt a pápának mondanám.”

Aznap este Tierney hagyta, hogy betekerjem Leót, főleg azért, mert még mindig nem beszélt velem, és ez könnyebb volt.

A kis ágya szélére ültem, miközben a dinoszaurusz-lámpa világított, és simogattam a homlokáról a haját, míg a szemhéja le nem lógott.

“Nagymama?”

Hangja álomtól sűrű volt.

“Apa azt mondta, új házba költözöl, sok más nagymamával. Komolyan mész?”

Megállt a szívem.

Aztán újra elkezdődött, nehezebben.