Most csukott szemmel támaszkodott a korlátra, mintha máshol ébredne.

A pizza 5:10-kor érkezett.

Hat nagy doboz.

Nem volt hol betenni őket.

Tierney kikapott egy halom régi újságot az újrahasznosító dobozból, és remegő kézzel szétterítette az oldalakat a nappali padlóján.

A vendégek összehajoltak a keményfa felületén, zsíros vágásokat tartottak az ujjaikban, és papírpoharakat egyensúlyoztak a térdeikön.

Legalábbis Leo nagyon örült.

“Ez egy piknik!” kiáltotta.

Keresztbe tett lábbal ült az újság közepén, sajt az állán.

Egy ideig csak újságok ropogása és emberek rágcsálása hallatszott.

Ekkor Kelsey, aki a plafont tanulmányozta, egy kicsi, zavart hangon szólalt meg.

“Tierney, nem értem. Azt mondtad, ez a te házad. Azt mondtad, te és Vance gyakorlatilag átalakítottatok az egészet.”

Körbenézett a padlón lévő sápadt négyzeteken.

“Ez a te házad, ugye? Akkor miért nincs benne semmi?”

Tierney kinyitotta a száját.

Egy hang jött ki, ami nem szó volt.

Szemei megteltek és kicsordultak, ököllel az ajkához nyomta az ujját, és felmenekült a lépcsőn.

A padlódeszkák dübörgtek felettük, és egy ajtó csapódott.

Brandy felvette a táskáját.

Tíz percen belül a vendégek egyenként elsodródottak, mormolva a kora reggelikről.

Aznap éjjel, jóval azután, hogy Leo már elaludt, ébren feküdtem a szobámban, és hallottam, ahogy a ház megnyugszik.

Kicsivel éjfél után hallottam, hogy a lépcső nyikorg.

Valaki lassan lejött, és az üres nappali közepén állt.

Az ajtóm alatti résén keresztül láttam egy holdfény szeletét és egy árnyékot benne.

Az árnyék nagyon sokáig ott maradt.

Aztán átment a folyosón, és megállt az ajtóm előtt.

Két mezítláb lábujjait láttam a résen keresztül.

Egy kéz felemelkedett, remegett a levegőben, és ott lógott egy hüvelykkel a fa szélén.

Visszatartottam a lélegzetem.

A kéz leesett.

A lábak megfordultak, és visszamentek a lépcsőn.

Október 30-án, csütörtök délután Vance úgy állt a 85 hüvelykes televízióm előtt, ahogy egy férfi egy trófea előtt áll, amit ellop.

A lépcsőről figyeltem őt.