Kettő.

Ruth nevetése valahol mögöttem.

Éles és ideges.

Egy.

Lealacsonyítottam magam, ahogy a gyógytornász alatt tanítottak.

Vissza a súly.

A kéz az asztal szélén támasztva.

Bízni abban, hogy a szék ott van, ahol egy széknek lennie kell.

Nem volt az.

A fémlábak karcolása a betonon egy olyan hang, amit egész életemben hallani fogok.

Vesper éppen akkor húzta hátra a széket, amikor teljes súlyom lefelé fordult.

És semmi sem volt alattam.

Csak két lábnyi üres szeptemberi levegő.

Aztán a kemény, könyörtelen sokk, amikor a terasz egyszerre csapódott a csípőmbe és a megtámasztott térdembe.

A fájdalom azonnali és teljes volt.

A térdemben kezdődött, és kifelé robbant, fehéren és vakítóan. Az a fajta fájdalom, ami elveszi a lélegzeted, mielőtt kiabálhatnál.

Hallottam, ahogy kiadok egy hangot a saját hangomnak.

Nem tudtam felkelni.

Ezt szeretném tisztázni, mert később megpróbálták meglágyítani valami kisebbre, mint amilyen volt.

A betonon voltam, a sebészeti térdemet olyan görcsébe csavarodott, amire sosem készült, és fizikailag nem tudtam felemelni magam a földről.

És Vesper nevetett.

Nem egy meglepett nevetés.

Nem az ideges nevetés, amikor valaki rájön, hogy túl messzire ment.

Egy teljes, örömteli nevetés. A fejem pontosan úgy hátrafelé vetett, mint egész délután, mintha egy sitcomban estem volna össze, és ő volt az egyetlen, aki értett a viccben.

“Ez csak egy tréfa. Istenem, lazíts,” mondta, még mindig nevetve, egyik kezét a mellkasához nyomva, mintha próbálna levegőhöz jutni a nevetségetől.

Valaki mellette meglepő, kényelmetlen félnevetést hallatott. Olyan dolgokat, amiket az emberek akkor csinálnak, amikor nem tudják, mit kezdjenek az arcukkal.

Ott feküdtem a betonon.

A kezeim remegni kezdtek, mindkettőjükön finom remegés futott végig, amit nem tudtam megállítani.

Az adrenalin és a fájdalom egyszerre hatol a testemben.

A látásom szélein homályosult el, nem az ájulástól, hanem attól a könnyek erejétől, amelyeket nem akartam 22 idegen előtt kihullani.

“Túl komoly vagy, anya. Még viccet sem tudsz elviselni.”