A lakatos azonnal munkához látott. A fém halk kattanással és zúgással engedett, ahogy az új, masszív biztonsági zárak a helyükre kerültek a bejárati ajtón, a garázsajtón és a hátsó terasz kijáratánál.
Beléptem a házba.
A szobák üresek voltak. Sarah és Danny az éjszaka folyamán mindent elvittek, ami mozdítható volt: a bútorokat, a lámpákat, még a függönyöket is leszerelték a nappaliban. A falakon csak a tiplik és a csavarok helyei maradtak, a szőnyegen pedig a nehéz kanapék és szekrények nyomai.
Egyetlen dolog maradt bent a konyhában.
A gránitpult közepén ott feküdt a bekeretezett esküvői fotójuk. Az a kép, amit én csináltattam nekik ezüstkeretben az esküvőjük után. A képen Danny boldogan mosolygott a fehér szmokingjában, Sarah pedig a csipkés fátyla alól nézett rá.
A kép mellett egy kézzel írt cédula hevert Danny ismerős, kissé szálkás betűivel:
„Anya.
Elmentünk. Egy barátom garázsában alszunk Tempében, amíg nem találunk valami olcsó szobát. Sarah tegnap este beadta a papírokat… a szülei azt mondták neki, hogy ha velem marad, semmit sem örököl tőlük, és nem fizetik ki az adósságait. Úgyhogy egyedül maradtam.
Nem hibáztatlak. Tudom, hogy azt hiszed, gyűlöllek, de… ma reggel, amikor a dobozokat pakoltam be a kocsiba a sötétben, eszembe jutott valami. Eszembe jutott az a tél, amikor tizenhat voltam, és tönkrement a fűtés a régi lakásunkban. Te két hétig nem ettél meleg ételt, hogy ki tudd fizetni a szerelőt. És én soha, egyetlenegyszer sem köszöntem meg neked igazán.
A száznyolcvanötezer dollárt vissza fogom fizetni. Nem tudom, hogyan, és nem tudom, hány évbe fog telni. Vállaltam egy második állást egy éjszakai benzinkúton a raktári munka mellett. Minden hónapban utalni fogok Linda irodájának, amennyit csak tudok.
Nem kérem, hogy bocsáss meg. Csak azt akartam, hogy tudd: rájöttem, mekkora bolond voltam.
Danny”
Hosszú percekig álltam az üres konyhában, kezemben a papírdarabbal.
