– Sarah és Richard azt hitte, ők a legokosabbak a szobában – folytatta Linda nyugodt, könyörtelen profizmussal. – Olyan záradékot fogalmaztattak meg a saját jogászukkal, ami harminc napos feltételes hatályt adott a szerződésnek. Csakhogy a jogászuk elkövetett egy amatőr hibát. A szövegezés szerint, mivel a vételárat egyedül te fizetted meg a saját különvagyonodból, a harmincnapos határidőn belül a vevőnek – vagyis neked – kizárólagos, egyoldalú és indoklás nélküli joga van a teljes ügylet visszavonására, az előszerződés felbontására vagy a tulajdonjog saját névre történő bejegyzésére, amennyiben a megajándékozott fél magatartása nem felel meg a jóhiszeműség követelményeinek.
Linda rám nézett, és a szemei most nem könyörületet, hanem harci tüzet tükröztek.
– Ők fegyvert kovácsoltak, Margaret. De a markolatot a te kezedbe adták. És még csak nem is tudnak róla.
Lenéztem a két dokumentumra az asztalon.
Az első egy hivatalos bejelentés volt a földhivatalnak és az eladónak: a tulajdonjog átruházási szándékát visszavonom, a 1142 Whispering Palms Way alatti ingatlan egyedüli és kizárólagos tulajdonosa Margaret Gray marad. Nincs ajándékozás. Nincs közös tulajdon. Nincs Danny.
A második dokumentum egy ügyvédi fizetési felszólítás volt. Száznyolcvanötezer dollár, tizenöt napos határidővel. Minden egyes átutalás dátummal, bankszámlakivonattal, és Danny saját, írásos ígéreteivel alátámasztva: „Visszafizetem, anya.” „Csak kölcsön, ígérem.” „Jóváteszem.” Arizonában az írásbeli elismerés, a ráutaló magatartás és a banki bizonylatok együtt érvényes kölcsönszerződést képeznek.
– Ha aláírom ezt a kettőt, Linda… mi történik velük? – kérdeztem.
– A ház sosem lesz az övék. Nem vehetnek fel rá hitelt. Richard nem tudja kimenteni a cégét, ami azt jelenti, hogy harminc napon belül megindul ellene a csődeljárás. Dannynek pedig hivatalosan el kell kezdenie törleszteni feléd a tartozását, vagy csődeljárást és bírósági végrehajtást indítunk ellene, ami tönkreteszi a hitelképességét a következő hét évre.
Egy pillanatra lehunytam a szemem.
