– Ugyan már, Evelyn! Margaret egy kedves asszony, de egyszerű lélek. Egy kisvárosi nyugdíjas, aki nem értené ezt a közeget. Csak feszengene itt a mi barátaink között, a panasszaival meg a kuponjaival. Dannyvel megbeszéltük: jobb neki otthon, a tévé előtt. Majd viszünk neki egy doboz pulykamaradékot pénteken.
Megálltam a küszöb előtt. A kezem nem remegett, ahogy a rézkilincsre tettem az ujjaimat.
Nem kopogtam. Egyszerűen kitártam az ajtót.
A zene nem állt le azonnal, de a beszélgetés moraja egy pillanat alatt elhalt.
Az előtérből közvetlen rálátás nyílt a hatalmas, nyitott terű nappalira és az étkezőre. Körülbelül tízen voltak a teremben. Richard az asztalfőnél állt, egy pohár drága whiskyt szorongatva a kezében, az ingujját elegánsan felhajtva. Sarah a konyhasziget mellett állt, épp egy tál előételt díszített aprólékos gonddal. Danny pedig… Danny a kandalló mellett állt egy sörrel a kezében, a tekintete a padlóra szegeződött, mintha már az én belépésem előtt is valami nehéz teher nyomta volna a vállát.
Amikor felnézett, és a pillantása találkozott az enyémmel, a sörösüveg megreccsent az ujjaiban. Az arcából úgy tűnt el minden szín, mintha egy kísértetet látna.
– Anya? – nyögte ki.
Sarah hirtelen megfordult, a kezében lévő ezüstvilla koppant a márványpulton. A szemében azonnal megjelent az a hideg, védekező arrogancia, amit mindig is leplezni próbált a mézesmázos mosolya mögött.
– Margaret? – kérdezte Sarah, a hangját mesterkélten kedvesre formálva, miközben a szeme villámokat szórt Danny felé. – Mit… mit keresel itt? Danny, nem azt mondtad, hogy az édesanyádnak más programja van mára?
Richard letette a poharát az asztalra. Lassan kihúzta magát, a nagyvállalkozó magabiztos, fenyegető testtartásával lépett előre.
– Margaret, ez meglepetés – mondta, de a hangjában nem volt melegség, csupán a megsértett tekintély hűvössége. – Azt hiszem, a fiatalok világossá tették, hogy a mai nap egy zártkörű, meghitt családi összejövetel. Nem számítottunk vendégekre. Főleg nem hívatlanul.
