– Na, szép. Szóval a bérletre nincs pénzed, de egy semmirekellőt eltartasz itt? Ki ez a csavargó, Sarah? Illetéktelen személy tartózkodik az ingatlanban! Ez azonnali szerződésbontás! Nem kell hétfőig várnom, most azonnal hívom a rendőrséget, és kipenderítem mindkettőtöket!
A pánik elöntötte az agyamat. A kezem megremegett a kilincsen. Ha Henderson kihívja a rendőrséget, Juliant azonnal előállítják – valószínűleg körözik is a behajthatatlan kórházi adósságai vagy az utcai csavargás miatt –, minket pedig Leóval még aznap éjjel az utcára tehetnek, a mínusz tizennyolc fokba.
Mielőtt megszólalhattam volna, Julian előrelépett.
A léptei nehézkesek voltak a merevítő miatt, de nem bicegett megalázkodva. Odalépett mellém az ajtóhoz, és megállt Hendersonnal szemben. Magasabb volt a főbérlőnél, a válla szélesebb, a tekintete pedig olyan hideg és tiszta, mint a befagyott tó vize.
– Nem tesz tönkre semmit, Mr. Henderson – mondta Julian. A hangja mély volt, kimért, és teljesen mentes a félelemtől.
Henderson hátrált egy fél lépést, meglepődve a férfi fellépésétől.
– Mi a fenét képzelsz, ki vagy te? Te ne ugass bele, idegen! Tűnj el a házamból!
– Julian Vance vagyok – felelte a férfi. – Ács és épületgépészeti szakiparos. És ha én a maga helyében lennék, Mr. Henderson, nem sietnék annyira a hatóságok kihívásával erre a lépcsőházra.
A főbérlő felhorkant, de a tekintetében megjelent a bizonytalanság.
– Fenyegetsz engem?
– Nem fenyegetem. Megállapítom a tényeket – Julian az ajtókeretre mutatott. – Ez a keret el volt rohadva a beázástól, mert a felső szint szennyvízvezetéke szivárog a falban. Megigazítottam a nyelvet, de a födém gerendája a hármas lakás alatt harminc százalékban korhadt. Ha a városi építésügyi felügyelet idejön egy bejelentésre, nemcsak ezt a lakást záratja le veszélyeztetés miatt huszonnégy órán belül, hanem az egész keleti traktust. És a bírság a be nem jelentett csőtörésekért húszezer dollárnál kezdődik Minnesotában, maga is pontosan tudja.
