Bólintott. Jenkins ügynök egész éjjel itt marad. Felvettük a kapcsolatot a bűnügyi helyszíni egységgel, hogy kezeljék a nővéred pincéjét. Figyelmesen figyelt. Azt mondtad neki, hogy nyomozunk. Úgy gondoltam, jobb látni a reakcióját. Már most azt próbálja sugallni, hogy Charlene találta ki mindezt, mert a cukorbetegséggel kapcsolatos zavar miatt találta ki. Cortez észrevette. Darvo Classic. Tagadás, támadás, visszafordítva az áldozatot és az agresszort.

Ezt folyamatosan látjuk a belügyekben. Rápillantott Charlene alvó alakjára. Mondott valamit a mobilról? Csak annyit jelentett, hogy Johnnak pénzre volt szüksége apánk biztosításából. Úgy véli, hogy a férfi szerencsejáték miatt adósod. Megnézzük a pénzügyeit. Cortez megígérte. Pihenj, Gail. Holnap nehéz lesz. A pihenés lehetetlen volt.

Az éjszakát a Charlene ágya melletti fotelben töltöttem, idegesen szundikálva a nővéri ellenőrzések és a saját állapotának figyelése között. Az eszem folyton Robert 5 évvel ezelőtti balesetére tért vissza. Az időzítés helyes: John hirtelen vágya, hogy legközelebb hazamenjen, Charlene fokozatos elszigeteltsége a támogató hálózatától. Reggelre már terveim voltak egy terv kialakítására, nemcsak az azonnali igazságszolgáltatás érdekében, hanem annak érdekében, hogy John soha többé ne árthasson Charlene-t.

Ez gondos hangszerelést igényelne, minden szakmai kapcsolatot kihasználva, amit 25 év alatt kiépítettem ápolóként. A legfontosabb, hogy ehhez Charlene együttműködése kellene, ami messze nem garantált. Amikor a nővérem hajnalban felébredt, világosabb volt a szeme, a színe javult. Fájdalmas lelkiismerettel nézett rám. “Nem volt rémálom, ugye?” suttogta. “John tényleg ezt tette velem.”

Oktatóanyagok, barkácsolás és szakértői
tartalom: “Igen,” válaszoltam egyszerűen. “És azt hiszem, beszélnünk kell Robert balesetéről is.” Szemei tágra nyíltak a döbbenettől, majd könnyekkel teltek meg. “Tudod?” Végigfutott rajtam. A gyanúim eddig csak formátlan szorongás voltak, hirtelen biztossággá kristályosodtak. “Mesélj el mindent, Charlene,” mondtam halkan. “Ideje, hogy kiderüljön az igazság.”

Charlene ujjai a kórházi takaróba fonódtak, tekintete idegesen az ajtó felé kalandozott, mintha azt várná, hogy John megjelenjen a nevét hallóan. “Nem tudok,” suttogta. “Nem érted, mire képes.” “Azt hiszem,” mondtam halkan. “Azért hagyott téged, hogy ne élj túl ebben a pincében, Char. Mi lehetne ennél rosszabb? »