Ott álltam, a szélvédőn keresztül javítottam a kulcsokat. És hirtelen minden kristálytisztává vált.

Daniel volt az.

Marlene már a bejáratnál volt, mielőtt odaértünk volna. Nyilvánvalóan látta apám SUV-ját a videófigyelőn: olyan erősen kinyitotta az ajtót, hogy nekiütközött a lökhárítónak. Rám nézett, majd apámra nézett, majd megpillantotta Lucast, aki a vállán aludt. Ajkai összeszorultak.

— Elena.

A hangja azt sugallta, hogy már hibáztam. Apám visszaadta a bevásárlótáskákat, de Lucast a karjaiban tartotta.

“Jó estét,” mondta.

Marlene alig emelte fel a köszöntését.

“Hol voltál?”

Hónapokig ez a kérdés automatikusan bejelentette minden mozdulatomat: a boltban, az orvosi rendelőben, a gyógyszertárban, időpontban vagy egy egyszerű sétában. Megszoktam, hogy úgy válaszolok, mint egy megfigyelő tinédzser. Ezúttal bocsánatkérés nélkül válaszoltam:

“Vásároltam.
“Látom.

A tekintete a bokámra siklott.

“Egyenesen be kellett volna menned.
“Én is ezt tettem.
“Vele?”

Apám csendben maradt, amit ő állítólag engedelmesnek vett.

“Robert, ez családi ügy.
“Egyetértek.

Pislogott, egy pillanatra meglepődött.

“Ez Danielről és Elenáról szól.
“Akkor Danielnek talán csatlakoznia kellene hozzánk.”

A szája feszes vonalat formált.

“Nem azért jössz hozzám, hogy elmondjad, mi—”
“Anya?”

Daniel jelent meg mögötte, kopott főiskolai pólóban és szürke melegítőnadrágban. Nevetséges módon megkönnyebbülést éreztem. Ott állt a férjem, Lucas apja, aki tizennyolc órán át tartotta a kezemet a szállítás során, és éjfélkor áthajtott a városon, hogy kielégítse az eperfagylaltra való vágyát. Biztosan észrevette a sebemet és a fiát apám karjaiban. Az a férfi, akit annyira szerettem, hogy hozzámenjen, végre reagálni fog.

Ehelyett az arcán mély csalódottság tükröződött.

“Elena, miért van itt az apád?”

Nincs aggódj a bokám miatt. Nem volt kíváncsiság, ami történt. Csak apám jelenléte pánik. Megnéztem az utóbbit. Megígérte, hogy beszélni fog, így belevágtam:

“Megtalált, hogy hazafelé sétáltam.”

Daniel végighúzta a kezét az arcán.

“Ó, Istenem.

Marlene összefonta a karját.

“Ő választotta, hogy sétáljon.

Apám felé fordult.

“Ő választott?”
“Igen.”
“A hintó kint van.”
“Ez Daniel hintója.”